 |
| Can you see the dark? |
A mindenható szemszöge
A fiún mérhetetlen bűntudat lett úrrá. Hisz' végül is, Ő ölte meg élete szerelmét a saját kezével... csak zokogott szüntelenül, már meg sem próbálta visszatartani könnyeit. Ölelte a lány élettelen testét. Alessandra szóhoz sem jutott. Két vadász meghalt, a hercegnőt pedig elrabolták. Ezt a sok súlyos dolgot így hirtelen nehéz volt megemészteniük. Nagyon nehéz. Ty nem látott más választási lehetőséget, így kimondta a varázsszavak és magához hívta a varját, Iant. Amég a fiú Okami testét ölelgetve várt védelmezőjére, Alessandra elment Travisért és Livért, akik nem sokkal később meg is érkeztek. A fiú még mindig csak zokogott, már kezdtek elfogyni a könnyei. Megszakadt a szíve, hogy a kedvese ott feküdt a karjaiban, a saját vérében ázva, miatta... Egyszerűen rossz volt belegondolnia, hogy ezentúl nem viccelődhet vele. Nem érhet hozzá. Nem cikizheti. Nem csókolhatja. Nem teheti a magáévá. Idegörlő egy helyzet volt. Ahogy meglátta Okamit, Livet s elkapta a sírógörcs. Nem találkoztak túl sokszor, nem beszéltek sokat, viszont lélekben kötődött a lányhoz.
Okami szemszöge
Szédülve, sajgó fejjel ébredtem. Eleinte mindenből kettőt láttam, aztán kitisztult a kép. Hirtelen éles fájdalom hasított az oldalamba kétoldalról, aztán mikor végignéztem magamon meglepődve vettem észre az oldalaimin tátongó sebeket. Nem folyt belőlük vér, se semmi, csak irdatlanul fájt. Felküzdőttem magam álló helyzetbe, majd körülnéztem. Először nem rémlett, hogy hol vagyok, viszont az az "Üdvözlünk a Pokolban!" feliratú tábla elég árulkodó volt. Szóval meghaltam? De hogyan? Várjunk csak... igen, már emlékszem. Ty és az a bukott... na ne. Ty? Ő hol van? Valószínűleg a Földön maradt. Viszont akkor Awainak is itt kell lennie, hiszen megöltem. Ismét körbekémleltem majd a pár méterrel arrébb lévő Await véltem felfedezni. Aludt, a nyílvessző pedig még mindig a mellkasába volt fúródva. Mi tagadás, szép lövés volt, csak kár, hogy én is belehaltam. Nem baj. Idővel úgy is feltámasztanak, már ha eszükbe jut. Reménykedem benne, hogy nem hagynak itt megrohadni. Ugyanakkor nem akarom megvárni, míg Awai felébred, így elindultam valamerre. Az első pár lépésnél majdnem orra estem, de aztán sikerült megtartanom az egyensúlyom. Nem sokkal messzebbről fényeket láttam, és hallottam a bömbölő zenét. Mi van itt, banzáj? Ha igen, legalább lesz hol eltöltenem ezt a kis időt. Követtem a fényeket és a zene hangját, közben a körülöttem lévő tájat figyeltem. Nem olyan volt, mint amilyennek először elképzeltem, vagy ahogy ábrázolták a filmekben, könyvekben, stb. Nem volt tűz sehol, olyasmi volt, mint egy normál "világ". Házak is voltak, kocsmák, és ami a legfontosabb, majdnem korom sötét volt. Ahogy múlt az idő sem lett világosabb, maradt a sötétség és a hűvös idő. Néhol tűz lobogott kisebb szemétkupacokat felemésztve, ezáltal fényt teremtve - ha ezek a kis fényforrások kialudnának valószínűleg ennyi fény sem lenne. Hirtelrn gondoltam egyet, és belenyúltam a tűzbe. Hisz' mi bajom lehet, már így is halott vagyok. A tűz nem égetett meg, olyan volt, mint egy hologram. Keresztül tudtam nyúlni rajta, és semmit sem éreztem. Nem fájt, nem szúrt, csak egy kis bizsergés futott végig a gerincemen. Zajokat hallottam magam mögül, halk neszeket, amiknek először nem tulajdonítottam különösebb figyelmet. Aztán lépteket véltem hallani, először halkan mozgolódott valami mögöttem, aztán egyre erőteljesebb lépéseket tett. Megfordultam, de nem volt mögöttem semmi. Valami beleesett a tűzbe, így egyből lángra kapott. Nem értettem, ha engem nem sebez meg, akkor az a valami miért ég el? Olyan furcsa itt minden. Remélem nem kell sokáig itt maradnom. Mikor visszanéztem a lángokra a mögöttük lévő sikátorban egy szempárt láttam, vörösen villódzó szemeket, aztán a tűz kialudt és vak sötét lett. Kezdtem kétségbe esni, a sötétség eluralkodott rajtam. Eszméletlenül féltem, a fény hiánya szinte folytogató volt. Kapkodtam a levegőt, a szemem nem bírt hozzászokni a sötéthez. Az érzelmeim egyszerre zúdultak rám. A szemeimet mardosták a könnyeim, a földre ültem, a tenyerembe temettem az arcomat és úgy zokogtam. Nem tudtam miért, de olyan rosszul éreztem magam. A szívem helyén szúró és egyszerre nyomó fájdalmat éreztem, a gondolataim majdnem felrobbantották a fejem. Egyik kezemmel a hajamba túrtam, a másikkal a könnyeim törölgettem. Nem bírtam ki, sikítanom kellett. Már éppen kinyitottam, mikor valaki a kezével betapasztotta a számat és hátulról átölelt. Kikerekedtek a szemeim és vergődni kezdtem.
- Megígéred, hogy nem fogsz sikítani, Hercegnő? - Ez a hang... túlságosan ismerős. A könnyeim ismét utat törtek maguknak, csak úgy patakzottak. Alig láthatóan bólintottam. - Rendben. Nash, elengedheted. - Aki idáig tartott (ezek szerint Nash) lassan eleresztett, majd felsegített a földről. A másik fiú felé fordultam, majd végignéztem rajta. Szőke tincsei hosszabbak, mint voltak és a szemében megtörtség csillog.
- Mit keresel itt? - Kérdeztem közömbös hangnemben. Nem akartam, hogy észrevegyemennyire hiányzott és azt sem, hogy hallja a hangomban mennyire nem bízom benne jelen pillanatban.
- Az a kis... elárult. Mikor megtudtam, hogy meg akar ölni, segíteni akartam rajtad, de megölt engem is.
- De hát... újra kellett volna születned, nem?
- Csak egy baj van ezzel. Eddig sosem haltam meg teljesen. Nem léptem át másik világba, csak most az egyszer és úgy látszik, hogy most itt születtem újjá. Amúgy, Ő itt Nash, az egyik barátom. - Visszafordultam az említett fiúhoz és buccentettem neki. - Okami.
- Tudom a neved. Sokat hallottam rólad ettől a szöszitől. - Elvigyorodott. Jézusom. Miket mesélt még neki Perry? Mintha olvasna a gondolataimban, egyből mentegetőzni kezdett.
- Nem mondtam neki semmi olyasmit!
Csak bólintottam, majd Nashre néztem. Észre sem vettem, de idő közben a szemem annyira hozzászokott a sötétséghez, hogy szinte mindent láttam, mintha világos lenne. Nash egy szakadt fekete pólót viselt, szűkített fekete farmerral és egy pár acélbetétes bakanccsal. Helyes, bár kissé gyermeteg arca volt. Rövid barna haja kissé be volt göndörödve, és zöldes barna szemeivel végig engem fürkészett.
- Hogy haltál meg? - Nem kertelt, egyből a lényegre tért.
- Megöltek.
- Húú, micsoda meglepetés! - Csattant fel hirtelen, mire hátraléptem egyet Perry irányába és előhúztam egy vesszőt a tegezemből. - Ha nem tűnt volna fel nem tudsz már megölni.
Fájt beismerni, de tényleg igaza volt. Egy pillanatra tényleg elhittem, hogy meg tudom ölni, pedig az Isten szerelmére, a Pokolban vagyunk!
- Megölt egy bukott angyal és egy vadász - motyogtam az orrom alatt.
- Egy vadász? Awai? - Lépett elém Perry és a szemembe nézett, szeméből csak úgy áradt a düh.
- Nem, Őt én öltem meg. - Sóhajtottam. Elkezdtem rágni a szám, majd kis szünet után folytattam. - Ty volt. Ty ölt meg.
Hellószia mindenkiii!
Na igen, bocsánat az egy hónapos kihagyásért, viszont sem ihletem, sem kedvem nem volt írni, és ebben a melegben valószínűleg nem is lesz, szóval bocsánat, ha esetleg lesznek nagyobb kihagyások. Azért remélem tetszett a rész, ha igen, hagyjatok magatok után nyomot! :)
Ne vágj eret, Dundi szeret. ❤
