2016. június 4., szombat

A Vadászok - Kilencedik

'Cause I am the big bad wolf
                                      





A mindenható szemszöge

Liv a konyhában ütött össze valami finomságot Okaminak, mikor az Őrzője elkezdett sündörögni körülötte. Travis lassan a lány mögé lopódzott majd hátulról átölelte a derekát és belepuszilt a lány hajába. Liv megfordult Travis ölelésében és egy puszit adott a szája szélére, aztán ajkait kezdte figyelni. A fiú tekintete a lány szája és szemei közt cikázott, aztán hirtelen megcsókolta Livet, aki mosolyogva viszonozta a csókot. Travis feltette a lányt a pultra, közben csókolóztak tovább. A két fiatal levegőhiányban váltak el egymástól, a lány a homlokát Őrzője homlokának támasztva próbálta normalizálni légzését. Cicafiú belemarkolt Liv fenekébe, mire a lány nyögött egyet. Travis mellkasára tette a kezét, majd finoman eltolta magamtól és a szemébe nézett.
– Menjünk fel a szobámba – ajánlotta fel Liv, mire a fiú bólintott egyet és felkapta, majd felvitte az említett helységbe. A falnak nyomota kedvesét, majd újra megcsókolta miközben ott taperolta ahová csak elért a keze.

Pár órával később

Az ifjú gerlepár egymást ölelve feküdtek a nagy franciaágyon, anyaszült meztelenül. Testüket csak egy vékony pokróc takarta, ami aligha melegítette az alvó fiatalokat. Eközben a nappaliban Ty feküdt a kanapén, fejét pedig körülbelül tizenöt perce helyezte Okami ölébe. A lány egy ideig figyelte a kandallóban lobogó forró tüzet, próbált hozzászokni a meleget adó lángokhoz, viszont miközben elmélázva bámulta azokat egyre nyugtalanabb lett. Bármennyire nem akarta, mindig eszébe jutottak a minap történtek. Ahogy a gyújtó felé repül, ahogyan sikolt, a mindent elsöprő félelem, amit akkor érzett... Még mindig nem tudta elhinni, hogy Awai így elárulta. Több, mint tíz éven át a legjobb barátjának adta ki magát, aztán képes lett volna felgyújtani... Hihetetlen. A vadászok keze görcsösen egymást ölelte, féltek, hogyha elengedik a másikat az tollpihe képében tovaszáll a széllel. Okami hálás volt Tynak, amiért "kiszabadította", viszont benne volt a frusztráló érzés is, hogy a fiú gyakorlatilag elárulta Őt, épp úgy, mint Awai. A lány viszont nem tudta, hogy a fiú miért "árulta el" Őt, kellett valami nyomós ok, amivel a Róka mondjuk meg tudta zsarolni, vagy esetleg megvesztegetni. Pár hónappal ezelőtt Ty levelet kapott Awaitól, amiben azt ecsetelgette, hogy miként fogja elmondani a Farkasnak, hogy anno a fiú hogyan ölte meg azokat az ártatlan embereket, akik közt ott voltak Okami rokonai is. A Véreb természetesen megijedt és kitalálta, hogy először segít elkapni Ebiit majd kiszabadítja a lányt. Nem kellett túl sok gondolkodás a terv kitalálásához, mégis (majdnem) tökéletesen szuperált.
Aztán, ott volt az a különös feszültség Ty, Liv és Travis hármasa között. Még régebben, mikor Ty kidobta az Őrzőjét, a lány nagyon pipa lett rá, két okból is. Először is, mivel Travis nem volt vele, Awai simán végezhetett volna vele, másodszor pedig teljesen értelmetlen okok miatt utasította el az Őrző segítségét. Aznap éjjel a fiú egész végig fel és alá járkált, aggódott a vadásztársáért, mivel mikor Okamival az erdőben mászkáltak, a lányt egyszerűen elnyelte a föld. Se szó se beszéd eltűnt, mintha soha nem is létezett volna. Erre az volt a magyarázat, hogy Ebii egy portálon keresztül átjutott Montgomerybe, így a fiú utána sem tudott menni, hogy megkeresse, mivel még nem tudta hogyan kell átlépni a világok közötti határt. Travis égen földön kereste a lányt, viszont a természetfelettiek világa túl nagy volt ahhoz, hogy megtalálja, pedig ott volt az orra előtt. Bizony. Az a kis farkas, akire Liv vigyázott végig Okami volt, a Farkas és a Róka akkor még nem ismerték egymást, így akkor még nem is voltak barátok, az idő során pedig annyit változtak, hogy mikor először találkoztak Winterwoodban meg sem ismerték egymást. Tehát, Liv és Okami jelen pillanatban utálják Await, valamint Liv Tyt is utálja, amiért osztozkodniuk kell, és ez fordítva is igaz, a Róka pedig mindegyikőjüket utálja, Travis pedig optimista és mindenben csak a jót látja így nem tud senki iránt negatív érzelmeket táplálni. Awai pedig ugye mindenkit megfojtana egy kanál vízben - sőt, kanál és víz nélkül is képes lenne megfojtani bármelyik vadászt saját magán kívül - szóval, ha mai szavakkal kéne ezt elmondanom, mindenki azt mondogatná neki, hogy: ,,Mi van negatív?", vagy pedig Ő mondaná mindenkinek, aki szembemegy vele az utcán, hogy: ,,Szökni fog a málna!". Hát igen, a mai 15 perc hírnévvel rendelkező emberek sem valami normálisak, sőt, a legtöbb nem is vicces mostanság... például az a kislány, a Sanyival, vagy a tyúkos gyerek aki Bözsi néninek ordibál. Na jó, azért a ,,Flegma az idő." mondatot még el lehet sütni párszor, de ha minden utcán azt mondják neked, hogy de szép macska vagy, vagy hogy itt van a tyúk és a többi azért már elég idegesítő. Mindegy, kanyarodjunk vissza a történethez.
Okami még mindig feszengve figyelte a tüzet, egyszerűen nem bírt megnyugodni, már csak a tűz látványa is rettegést váltott ki belőle. Lehunyta a szemét, és inkább próbálta elterelni a figyelmét, több kevesebb sikerrel. Először a víz folydogáló hangját vélte felfedezni, Travisék biztosan fürödtek. Ezek után hallotta, amint valaki tüsszög, valószínűleg az egyik róka. A rókákhoz visszatérve, Okami még mindig nem bízott bennük száz százalékosan, viszont Liv valahogy nyugtató hatással volt rá, így tőle nem félt annyira mint a többiektől. A lány mindezek után Ty szuszogására figyelt fel, aztán a teljesen hétköznapi hangok közé befurakodott a tűz sercegő hangja, amitől Ebii csak még inkább feszültebb lett. Amíg a lány gondolkodni próbált Ty alaposan végigmérte, aztán a melleit kezdte bámulni. A fiú már épp valami rosszaságon törte a fejét, mikor a lépcső tetején megjelent Liv és Travis, ezzel megzavarva Őt a tervében. Okami Travisékre nézett, majd észrevett a másik lány kezében pár levelet, amit valószínűleg a postagalambok hoztak nemrég.
- Alessandra vár titeket a palotában - mondta az Őrző majd lelökte Ty lábát a kanapéról és leült a helyére. A lányokból egyszerre tört ki a nevetést, a fiú pedig szitkozódások közepette küzdötte fel magát a földről. Okami felállt és az előszobába sétált, aztán felvette a kis oldaltáskáját amit nemrég dobott le az ajtó elé. A társa követte őt, majd egy gyors köszönés után elindultak Ales'hez, bár egyikőjük sem érthette, mit akarhat jelen pillanatban az angyal. Amint a fővárosba értek, semmi kedvük nem volt nagy felhajtást csinálni, így a szokott módon a hátsó ajtót használták a bemenetelhez. Alessandra már várta őket, szokatlanul nyugtalan állapotban, épp mint a mellette álló ifjú hercegnő. Az angyal megragadta Ebsii kezét majd elindult Briteny hercegnő lakosztályába. Amint felértek Chan becsukott minden ablakot és ajtót, előkapta a késeit és csak ennyit mondott:
- Itt van.
- Ki van itt? - Kérdezte Okami, majd fülelni kezdett.
- Mi vagyunk itt - hallott meg hirtelen egy túlságosan is ismerős hangot. A Farkas hirtelen fordult meg, majd szembetalálta magát Awaival, és a bukott angyallal. - Hazel, gyerünk - mondta a lány, aztán megindult Okami felé, aki közben hátrálni kezdett. Hazel elmormolt egy varázsigét, amitől szinte fojtogató lett a levegő a szobában. Tapintani lehetett a vadászok közti feszültséget, de ami furább volt, hogy a haragot is. Nagyon haragudtak egymásra.
- Gyere csak ide, hagy öljelek meg, ahogy azt a vén öreganyáddal is tettem - duruzsolta Awai túlságosan is nyugodtan. Okami remegett a dühtől, Ty pedig csak állt, és vigyorogva nézett maga elé. Alessandra eldobta az egyik tőrét, sikerült kissé megsebeznie a másik egykor angyali lényt.
- Ne hagyjátok, hogy átvegye felettetek az irányítást! - Figyelmeztette a másik kettőt Chan, viszont már túl későn. A Farkas előhúzott egy nyílvesszőt a tegezéből, ráhelyezte az idegre és becélozta Await, viszont a vörös lány pont kitért a vessző elől. Ales' kitessékelte a szobából Britenyt, majd újra támadásba lendült, ezúttal Await próbálta megsebesíteni, sikertelenül. Ez idő alatt Okami ismét célba vette a lányt, és mikor az nem figyelt elengedte az ideget. A nyílvessző kínzó lassúsággal vonszolta magát a levegőben, minden olyan volt, mintha lassított felvételben játszották volna le. A vessző lassan fúródott Awai mellkasába, a Róka arcára kiült a meglepettség és a fájdalom keveréke. Bár a meglepődöttsége nem volt nagyobb Okamiénál, mikor hirtelen azt érezte, hogy két oldalról két penge fúródik az oldalába. Az egyiket Hazel döfte belé a másikat pedig... Ty. Szinte egyszerre húzták ki a lányból a két tőrt, Ebii pedig összeesett. Az oldalára tapasztotta a kezét, majd szinte tehetetlenül nézte végig ahogy Ales' és a fiú kővé dermedve bámulnak a bukott angyalra, aki lassan sétál ki a szobából majd megragadja a hercegnőt. A két lány hirtelen köddé vált, most már csak Awai élettelen teste, Ty, Alessandra és a haldokló Okami maradtak a helységben. A fiú amint észbe kapott leguggolt Okami mellé és próbálta elszorítani a vérzést, teljesen sikertelenül. Az ölébe vette a lányt, átkarolta, majd könnyes szemekkel esedezett a bocsánatáért, miközben a fájdalmát próbálta enyhíteni.
- Nem tudom elvenni a fájdalmad... - mondta elcsukló hangon, miközben Okami kezét szorongatta.
- Mert nem fáj - nézett a lány Ty szemébe, aztán vért köhögött. Közben Alessandra is a lány mellé telepedett, és aggódva figyelte Őt. - Ty? Mondhatok valamit? - Kérdezte elcsukló hangon Ebii. A fiú csak bólintott, félt, hogy nem tudna megszólalni a torkát mardosó sírástól. Könnyes szemeivel alig látta a lányt, már nem is próbálta visszatartani a sós folyadékot ami a szemeiből csepegett.(?) - Szeretlek. - Mondta Rebeka, majd lehunyta a szemét. Ty beharapta a száját. Nem érezte a lány jelenlétét. Nem hallotta a szuszogását. Nem látta a mellkasának emelkedését és süllyedését. A lány egyszerűen.... meghalt.